Nézőpont kérdése

- Egyre betegebb ez a világ! - állapította meg a papagáj, miközben átreppent a kalitka másik végébe. - Az emberek folyton rohannak. Nem értem, hova ez a nagy sietség. Csak kiabálni állnak meg, egymás képébe üvöltenek, ilyenkor még az ábrázatuk is megváltozik. Biztosan a hallásukkal van baj. Hiába csipogok, szinte rikácsolok, meg sem hallják. Pedig már két napja nem kaptam friss vizet, és lassan a magok is elfogynak. Nem is tudom, sírva fakadjak, vagy inkább dalra? Igen, talán énekelnem kellene, arra egész biztos felfigyelnek. Elkápráztatom őket. A különleges táncomra már ügyet sem vetnek, de ha dalolni kezdek, odáig lesznek.

- Hát te? Dalos pacsirta vagy papagáj jelmezben? Vagy egy bohóc, aki díszpintynek hiszi magát? - vetette oda gúnyosan a veréb a nyitott ablak párkányára szállva. - Kalitkát tévesztettél, a cirkuszban lenne a helyed.

- Ha nem tetszik, ne hallgasd! - vágott vissza a papagáj. - Különben is, nem neked szól! Az embereknek dalolok, hogy lenyűgözzem őket. No meg azért is, mert annyira elfoglaltak, hogy a napi betevőt is elfelejtették. Talán a hangomra felfigyelnek. Korábban elkényeztettek, mostanság viszont valami nincs rendben velük. Aggódom értük, lehet, hogy betegek.

- Miről beszélsz, te palimadár! Bezártak egy kalitkába és meguntak. De ne aggódj, ha éhen pusztulsz, majd észreveszik.

- Dehogy zártak! Csak vigyáznak rám, nehogy felfaljon az a szőrős szörnyeteg. Folyton feni rám a fogát. Így legalább biztonságban vagyok. Igaz, kicsit unalmas egyedül. A te üvegkalitkád elég tágasnak tűnik, ha kinyitják, jöhetnél gyakrabban is, majd eldiskurálunk.

- Ez nem üvegkalitka, ez egy ablak! Én szabad vagyok, veled ellentétben.

- Ahogy említettem, én csak azért vagyok itt, mert a különlegességem miatt veszélyben lennék.

- Milyen különlegességre gondolsz? A hangodon még van mit csiszolni. Talán valóban a cirkuszból jöttél. Hadd lássam, mit tudsz!

- Neked nem tűnt fel? Nincsenek csíkjaim. Mindenki csíkos, csak én nem. Én csodás színekben pompázom. Régebben különlegesnek éreztem magam emiatt. Most már inkább zavar, hogy más vagyok - sóhajtott a papagáj.

- Csíkos? Én nem látom, hogy közel s távol bárki is csíkos lenne.

- Csak irigykedsz, mert te is olyan vagy, mint a többiek, csíkos.

- Gond lehet a szemeddel. Mondanám, hogy nézesd meg... Esetleg, ha szabadulsz. Tudsz egyáltalán repülni?

- Persze, naponta többször is átrepülök a másik oldalra. Itt van ez a hinta, ott meg az a faág, a kettő között szinte szárnyalok. Megmutassam?

- Ezt nevezed te repülésnek?

- Mi másnak nevezhetném? Ez az egyik különlegességem. Nekem szárnyam is van, az emberek és a szőrgombolyag csak lábakkal rendelkeznek.

- Drága barátom! Jó-madár vagy, de egy kissé szűklátókörű. Nekem is van szárnyam, de veled ellentétben használni is tudom.

- Csak azért, mert tágasabb a kalitkád.

- És ahhoz mit szólsz, hogy az embereknek nincs szárnyuk, mégis repülnek? A fecskétől hallottam, hogy vasmadarat építettek, azzal szelik a felhőket. Nézd csak, az emlegetett madár megjelent!

- Miről cseverésztek? - kérdezte a fecske, miközben helyet foglalt a veréb mellett az ablakpárkányon.

- Épp a vasmadárról meséltem ennek a jómadárnak. Hogy az emberek szárnyak nélkül is az ég uraivá váltak.

- Valóban mindent uralmuk alá hajtottak, csak saját maguk, és az életük felett nem tudnak uralkodni - tette hozzá a fecske. - Szabadnak hiszik magukat, közben a szokások és a félelmek rabjai. Önmagukat zárták kalitkába.

- Akkor nem is csíkosak? Én ostoba, a kalitkájuk rácsait véltem csíkoknak! - kiáltott fel döbbenten a papagáj! - Már mindent értek: amikor rájöttek, hogy be vannak zárva, belebetegedtek.

- Az okfejtés hallatán a fecske és a veréb elgondolkozva nézett egymásra. A töprengésből a fecske ocsúdott fel először. - Végül is... Nézőpont kérdése.