SorsDöntéseink

Az élet ösvényei olykor választások elé állítanak bennünket, döntenünk kell, hogy erre vagy arra menjünk. Az életút elágazásainál általában megállunk, megtorpanunk, hogy kiválaszthassuk a legmegfelelőbb irányt. Fejben bejárjuk a lehetőségeket. Mérlegelünk, sorra vesszük az előnyöket, hátrányokat, bejárjuk a bejáratlant. Az elme kitölti a képzelet réseit a múltban megélt események puzzle-darabkáival. Ezáltal beállít egy megszokott nyomvonalra, ami nem más, mint az illúzió, a káprázat, a valótlanság világa. A lélek suttogva jelez, melyik út lehet a miénk, de túlharsogják az elme zajában felbukkanó gondolatok, félelmek. Szabad mozgásterünk pedig kicsúszik az irányításunk alól.

Amikor megpróbáljuk logikusan kiszámolni a jövőt, a döntésünk lehetséges következményeit, gúzsba köthetnek a múltból hozott félelmek, tapasztalatok, és úgy érezzük, nem tudunk lépni semerre sem. Félünk, hogy ha választunk, lemondunk, lemaradunk valamiről, valakiről. Ezért inkább nem döntünk, halogatunk, nem vállaljuk a döntéssel járó felelősséget.

Csakhogy a nem döntés is döntés. A nem döntéssel a megrekedést választjuk, az egy helyben toporgást, a kétségek között őrlődést, a változásoknak való ellenállást, amivel magára az életre mondunk nemet. Amikor nem döntünk, átadjuk a felelősséget, de nemcsak azt, hanem a saját életünk irányítását is. Észre sem vesszük, és lemondunk a létezés, a most megtapasztalásáról.

Ha képesek lennénk hátralépni, meglátnánk az előttünk feltűnő további ösvényeket is, és távolabbról könnyebben rálátnánk, melyik út hív, inspirál. A lélek csendjében kirajzolódna az útirány.

A döntéshez bátorság kell. Amikor megengedjük, hogy emberként hibázhatunk is, felelősséget vállalunk a döntésünkért, és elindítunk egy folyamatot. Nem látjuk előre, mi vár ránk, merre kanyarodik az út. Nem tudhatjuk biztosan, jó döntést hozunk-e. De a döntés súlya lekerül rólunk, és bizonytalanul, de megkönnyebbülve indulunk előre. Ahogy tudatosodunk, és egyre éberebben figyelünk a jelekre, eltűnődünk, és örülünk mindannak, ami visszajelzést ad választásunkat illetően. Egyre jobban bízunk önmagunkban, az útban, az univerzumban. A belső hang azt súgja, nem tudunk rosszul dönteni, mert minden döntés a javunkat szolgálja, így vagy úgy. Minden döntés teljes egész, tartalmazza a teljesség valamennyi spektrumát, nem egyszerűen jó vagy rossz.

Azt, hogy éppen milyennek látjuk és éljük meg a világ eseményeit, kizárólag tőlünk függ, a hozzáállásunktól, nézőpontunktól, vagyis az önismeretben eljutott tudatossági szintünktől. Egy példával szemléltetve: amikor egy sűrű erdőn vezet végig az utunk, lehet, hogy épp árnyékban vagyunk, és hiányzik a nap meleget adó ereje, ám dönthetünk úgy is, hogy most az elérhetőt választjuk, és élvezzük a lombkoronák között helyenként átsugárzó fény varázsát. Amint kiérünk a tisztásra, felszabadultan, örömmel teli szívvel fogadjuk a napsugarak ölelését. Egy másik út lehet, hogy épp egy sivatagon át vezet, ahol a nappalok forrósága megtanít értékelni a dermesztő éjszakák szépségét. Ennek megélése, megtapasztalása pedig eljuttat a sivatag közepén elterülő oázisunkba.

Utunk során minden döntés tartalmaz kihívásokat, kudarcokat, nehézségeket, sikereket, örömöket. Minden tapasztalás gazdagít, a nehézség éppúgy, mint a siker. Siker lehet az is, amikor meghozzuk a döntést, és elindulunk az úton. A cselekvés, a folyamatos haladás során megszületik a hit, ami egyre több önbizalmat, magabiztosságot, motivációt ad. A tudatosságunk középpontjában a cél tisztán lebeg a szemeink előtt, mert tudjuk, minden további lépés egy újabb döntés az elköteleződés mély állapota felé. Olykor szükséges korrigálnunk, és kis irányváltással, ám célirányban maradva haladunk tovább az úton a következő lépés megtétele felé. A siker része az is, ha felismerjük, hogy a jelenlegi út nem szolgál többé, nem gazdagít, és bátran változtatunk útirányt. Eljön a pillanat, amikor ráébredünk, hogy ami igazán lényeges, az maga az út, hogy örömmel és elégedetten tudjunk megélni minden egyes pillanatot, minden egyes lépést. Könnyedén, felszabadultan, lerakva a múlt batyuit.

A legnagyobb döntést már meghoztuk, amikor megszülettünk. A kérdés: mit viszünk magunkkal, amikor elmegyünk? Milyen érzéssel távozunk? Azzal, hogy: De jó is volt! Vagy azzal, hogy: De jó is lehetett volna, ha nem állok a saját életem, kiteljesedésem útjába! Ha időben rájövök, hogy a szabadság, felszabadulás felé egyetlen út vezet: mégpedig befelé, önmagam megismerése felé. Ha úgy döntök, hogy teszek önmagamért, és az élet teljességét választom. Mert minden egy döntéssel kezdődik, és egy döntéssel ér véget.