Szavaim építenek vagy rombolnak?

Hangmezők energiamátrixában létezünk. A Teremtőből kiinduló alaprezgés hozott létre mindent. Minden teremtmény dallam és fény egyedi mintázata. Tőlünk függ, hogy szimfóniára törekszünk, vagy hagyjuk, hogy létezésünk diszharmóniává váljon. A növekvő zaj, amely körülvesz bennünket, az utóbbit erősíti. A zajszennyezés az emberi természet megsértése, bemocskolása, és bizonyos szint felett halálos, ugyanúgy, mint a környezetet pusztító felelőtlen cselekedetek hatása.

Mikor vagyunk összHANGban? Amikor gondolataink, érzelmeink, szavaink és cselekedeteink harmóniába kerülnek egymással. Ilyenkor a középpontunkban vagyunk, követjük az isteni karmestert. De lehet-e tartósan ebben az állapotban maradni egy elhangolt világban? (Vajon a zenei "A" hang miért 440 Hz-en rezeg? Miért ez lett a szabvány, a Verdi által (is) hangsúlyozott 432 Hz helyett? Ha ilyen zenét hallgatunk, összhangba kerülünk önmagunkkal és a világmindenséggel - 440 Hz esetében pedig disszonanciára vagyunk kárhoztatva.)

Kimondott szavainkkal közvetlenül hatunk egymásra. Ha látnánk ezek energiamintázatát, talán jobban megfontolnánk, mit ejtünk ki a szánkon. Szavainkkal felemelhetjük a másikat, de a mélybe is ránthatjuk maradandó sebeket ejtve. Elég egy elejtett szó, és világok épülnek vagy omlanak össze. Valakitől a kimondott szó fáj jobban, valakitől a kimondatlan. Évekig eltart, néha egy élet sem elég, hogy begyógyítsuk a hiányát a következő szavaknak: "szeretlek kislányom/kisfiam", "úgy vagy jó, ahogy vagy".

Aki nincs összhangban a benne élő isteni karmesterrel, szavait vagy börtönre ítéli - megbetegítve a másikat és saját magát is -, vagy olyan szavak hagyják el a száját, melyekkel tudatosan vagy tudattalanul kárt tesz a másik ember lelkében, rossz irányba befolyásolva mindkettejük személyiségfejlődését.

Az önmagával harmóniában, egyensúlyban lévő, érett személyiségű, tudatos ember nem bánt sem másokat, sem magát. Képes a tiszta önkifejezésre és az értő figyelemre. A kommunikációja nem az egócsatározások eszköze, nem vagdalkozik, támad, ítélkezik, mert tisztában van szavai következményeivel. Uralja az érzéseit, gondolatait, szavait, cselekedeteit. Nemcsak szavai őszinték, testbeszéde is világos, egyértelmű. Ha bántó szavak érintik meg a lelkét, sértődés helyett megvizsgálja önmagával folytatott párbeszédét, vajon nem ezt tükrözi-e vissza a környezete? Saját magához intézett szavai építő jellegűek vagy hátráltatják, visszahúzzák?

Az asszertív kommunikáció bármikor elsajátítható, gyakorolható. Alkalmazása során úgy képviseljük saját magunkat, hogy a másik fél érdekeit is tiszteletben tartjuk. Az önazonos ember számára más kommunikációs stílus szóba sem jöhet.

Egy elhangolt világban éberség nélkül meglehetősen nehezített a belső karmesterünkre figyelni és kizárni a zajt. Aki csak kifelé él, egy idő után lehangolttá válik. Csak a lélek csendjében hangolódhatunk a karmesterre, arra, akit követni érdemes.

Ha valóban hallanánk, amit kimondunk, és belátnánk kiejtett szavaink jelentőségét, világformáló erejét, nem a hangzavart növelnénk, hanem gazdagítanánk a közös szimfóniát. Tévedés azt gondolni, hogy a szó elszáll. Egyszer el kell számolnunk valamennyivel. De a mérleg minden nap javítható, egy őszinte "bocsáss meg", "köszönöm", "miben segíthetek?", "együttérzek", "szeretlek", "hálás vagyok", "ajándék vagy" simogatja a lelket, falakat bont le, hidat emel és összehangol.